A feminizmus napjaink egyik leghevesebb reakciókat kiváltó témája és ügye, biztos vagyok benne, hogy nincs köztetek olyan, aki ne hallott volna róla, sőt, ne lenne véleménye az ügyben. Ennek ellenére egy-két gondolatot engedjetek meg a témában, már csak azért is, mert nap mint nap tapasztalom, mennyire eltévelyedett hozzászólások is megjelennek ezzel kapcsolatban.
Először is, van két fogalom, amit sokan összekevernek a feminizmus kapcsán: az egyenjogúság és az egyenlőség. A feminizmus célja nem az, hogy nő és férfi egyenlő legyen (ez már csak biolológiai adottságaink miatt sem lenne lehetséges), hanem az, hogy egyenjogúak legyünk. Konyhanyelvre és egyszerű példákra lefordítva ez azt jelenti, hogy a két nem fizikumából következő udvariasságnak, mint pl. a férfi cipeli a nő egyik táskáját, semmi köze nincs ahhoz, hogy egy ugyanolyan képzettséggel és tapasztalattal rendelkező nő és férfi közül inkább a férfit veszik fel egy munkakörbe, csak azért, mert ő valószínűleg nem fog gyereket szülni az elkövetkezendő években. Előbbi esetre azt mondom, hogy igen, a nőnek jó és kellemes dolog, hogy a nehéz csomagot a nyilvánvalóan erősebb férfi viszi helyette, viszont ezért cserébe a nő otthon ebédet főz a csomagban lévő alapanyagokból, s így máris egálban vannak. Az utóbbi példában említett helyzet következményeiből azonban egyértelműen csak a férfi profitál.
Persze rengeteg ehhez hasonló példát és ellenpéldát lehetne még felhozni, sőt, azzal is tisztában vagyok, hogy a nők között is sokan vannak, akik teljes mértékben félreértelmezik a feminizmust, és "feminista"-ként azonnal "hímsoviniszta disznó!"-t kiáltanak, ha egy férfi előreengedi őket a bejáratnál, azonban most nem ezt a témát szeretném elsősorban boncolgatni.
Március 8-a lévén a Nemzetközi Nőnapot ünnepelhetjük ma. Nem néztem utána (mert lusta vagyok), de ha emlékezetem nem csal, a nőnap nem egy régi találmány; pár évtizede vezették be annak címén, hogy férfitársaink a nők egész éves, családjuk irányába történő odaadó munkáját ezen a napon hálálják meg egy szál virággal, vagy egy kis csokival. Őszintén szólva engem az efféle "kötelező" ünnepek nem szoktak izgatni, általában észrevétlenül suhanok el mellettük évről-évre. Ma viszont egy kis vitába keveredtem ezzel kapcsolatban a barátommal, és ez elgondolkodtatott.
Az egész azzal indult, hogy elküldtem neki ezt a a cikket. Azt tudni kell, hogy a barátom elég liberális gondolkodású, toleráns férfiember, a fenti írással is egyetértett (ezzel párhuzamosan, gondolom - mert konkrétan nem kérdeztem rá - a feminizmust is elfogadja, mint törekvést, lát benne rációt), viszont egy dolgot hozzáfűzött: a korrektség jegyében, hogy nő és férfi egyenjogú lehessen, elvárná, hogy nőnap se legyen, hiszen ez a férfiakat diszkriminálja, mert őket persze nem ünnepeljük meg egy évben egyszer.
Erről elmondtam a véleményemet: a nők oly mértékben hátrányos helyzetből indulnak az élet sok-sok területén, csak azért, mert nők, egy évben egyszer igazán megérdemlik azt az egy szál virágot (bár én magam nem várom el, és soha nem is vártam, hogy efféle apróságokkal kedveskedjenek nekem akár nőnapon, akár máskor, mert egyszerűen haszontalannak érzem), főleg azok a nők, akik más módon nem részesülnek barátaik, élettársaik, férjeik elismerésében azért, mert háztartást vezetnek, gyereket nevelnek. Életem szerelme erre elmondta, hogy ő elsősorban azt sérelmezi, hogy az egyenjogúságra való törekvés közepette ilyen apró dolgok, mint a nőnap létjogosultságának kérdésére senki nem ad választ, sőt, a kérdést sem teszik fel: szükség lesz-e a jövőben nőnapra, ha mindnyájunkat ugyanazok a jogok illetnek meg?
Én azt mondtam erre, hogy ha a teljes egyenjogúság megvalósul férfi és nő között, akkor nyilván nőnapra sem lesz szükség, hiszen értelmét fogja veszteni, így a nőnap kivezetése a feminizmus győzelmének egyenesági következménye lesz. Ő viszont azt mondta, hogy az egyenjogúságra való törekvés célja kell, hogy legyen a nőnap eltörlése is, mert akkor lesz korrekt a feminista oldal.
Nektek mi erről a véleményetek?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.