CC párperces

– Jó napot kívánok! T. Gizella vagyok. Miben segíthetek? – szisszenti a szavakat Gizi, nagyon nyájasan és bűbájosan, miközben olyan undor ül az arcára, mintha épp rohadó maradék bűzét szagolná. Újabb fogyatékos, akinek szavazati joga van, gondolja. De a smiling voice mindenekelőtt! Ez van nagy, piros betűkkel kiírva az asztala előtti paravánra, melyre a coach kötelezte őket. S leginkább őt. Mert Gizinek állítólag nem elég „szmájlingos a vojsza”, ahogy a csoportvezetője egyszer fogalmazott egy megbeszélésen, noha ez nagyon fontos lenne, sőt a legfontosabb, mert az ügyfél érzi, ha mosolyog az ügyintéző, aki a szervezet hangja, a cég imázsa, és ha az ügyfél nincs oké állapotban, majd lesz, mert nektek mindent meg kell tenni azért, hogy boldogan és elégedetten tegye le a telefont. De Gizinek ez nehézséget okoz. Ő nem tud egybeforrni a céggel, nincs benne hűség, sem hála a szervezet iránt. Rabszolgának érzi magát, aki mindössze profittermelésre jó.

– Az a tetves internet bankjuk már megint beszart! Tudnak róla egyáltalán? – ordítja a telefonba tiszta szívvel az átlagos ügyfél problémameglátásának tökéletes bizonyítékát adva, s Gizi rögtön tudja, hogy ez a beszélgetés megint nem fog beleférni a normaidőbe, ahogy tegnap meg tegnap előtt sem, s ahogyan igazából az előző hónapban sem. Kár, mert ezek átlagát gyökölve, szorozva, majd ebből kivonva a többiek átlagát, számolják a fizetését. Vagy valami ilyesmi.

– Központi hibáról nem tudunk, de azonnal utánajárok, hogy az Ön esetében miről lehet szó pontosan. Nevét hadd kérjem! – gyors, kedves, udvarias, empatikus, gyors, kedves, udvarias, empatikus. Az operátor varázsszavai. Ott fityegnek a mágnes táblán. Kék, zöld, lila és sárga színben. Gizi mormolhatná őket magában mantraként, de képtelen rá. Rendben van, hogy rabszolga, de hogy nem droid, az is biztos!

– Mit?

– A kedves nevét! – s Gizi leviszi a lehető legmélyebb tónusba a hangját az utolsó szótagnál. Ma ez a hatvanötödik agyoniskolázott, aki nem mutatkozik be.

– Dr. D. Kázmér – böffenti a férfi a vonal másik oldalán, lassan, jól kihangsúlyozva, hogy ő bizony-bizony doktor titulussal rendelkezik, nem akárki. Gizi pedig gépel, behallatszik a hívásba, s nem köszöni meg a férfi bemutatkozását. Vannak, akik megteszik ezt is.

– Telefonos PIN kódját billentyűzze, kérem! – igyekszik Gizi nagyon csicseregni az egyébként nagyon nem csicsergős hangján, mert látja már, hogy a férfinek sok pénze van a számláján.

– Mi a tökömnek, ha már egyszer bebillentyűztem?!

– Sajnos nem érkezett hozzám azonosítva. Kérném tehát, hogy billentyűzze a PIN kódját a telefonkészülékébe! E nélkül nekünk, ügyintézőknek sincs rálátásunk a számla adataira – erőlteti magára Gizi egyre inkább a mézes-mázosságot, miközben a fejében az zakatol, hogy nincs menekvés, idomulnia kell, nem tehet mást, kell neki a munka.

– Jó volt? – kérdezi flegmán a férfihang, s Gizi arra gondol, így kérdezheti a szeretőjét is az aktus után.

– Igen, köszönöm szépen, sikeres volt az azonosítás. És már látom is, hogy telefonszám hiányában nem tudja az internet bankját használni, hiszen nincs, amire küldje Önnek a rendszer a jóváhagyó kódokat sms-ben. Hogy ezt a hiányzó telefonszámot rögzíteni tudjuk, el kell még kérjem Öntől a jelszavait is – s Gizi igazán büszke magára, hogy egy pillanat alatt leolvasta a monitorról, mi a baj.

– Most tényleg ezzel fogunk szórakozni?! Nincs nekem erre időm, nehezen fogja fel a mogyorónyi kis agyacskájával, ugye? Fél percet adok arra, hogy ezt megoldja! Különben leveheti a butuska kis fejéről a headset-jét, és klaffoghat a magas sarkújában a főnökéhez, mert büdös nagy panaszt teszek! – üvölti a férfi. Gizin papucs van.

– Értem. Természetesen mindent megteszek annak érdekében, hogy a lehető leggyorsabban megoldjuk ezt a problémát. A telefonszám rögzítéséhez azonban mindenképpen kellenek a jelszavai. Ezek nélkül a rendszer nem is engedi a rögzítést. Az első: kedvenc állata.

– Birka. Mint a maguk fajták.

– A második: kedvenc írója.

– Mocskosul nem emlékszem ám, mit adtam meg évekkel ezelőtt az idióta nyomtatványukon! Talán Esterházy…de nem, nem, ne írja be, tőle csak most olvastam először, de nem is tetszett, szóval biztos nem ő lesz az, maga meg le se tudná írni – s Gizi nyeli a mondatot. Kénytelen. – Legyen mondjuk…fogalmam sincs. Biztos magyart írtam, azt tudom. Várjon! Sejtem, kit írhattam! Ki a franc írta A halál kilovagolt Perzsiábólt? A volt nejem kedvence, tutira azt írhattam akkoriban…

– Hajnóczy Péter – vágja rá Gizi most természetesen mély, búgó, fekete hangján, még tagoltabban, mint a férfi a doktor titulusát. Egy szösszenetnyit megáll az idő a telefon másik végén. Csak a vonal zúgása hallatszik. Gizi nem mosolyog. Dr. D. Kázmér pedig innentől kezdve kezes bárány. Soha nem lesz életében ennél higgadtabb, mint ebben a percben.